Második mese

Hóvirág lassan, csöndesen haladt a Liget-erdő szélén álló házikója felé. Azaz csöndesen haladt volna, ha a reggel nem ébresztette volna fel a Liget-erdő minden lakóját, akik hangoskodva, csiripelve, zizegve, kuruttyolva, csilingelve üdvözölték Hóvirágot. És Ő nem győzte elmesélni a történteket, közben lágy kézmozdulattal csitította a hangoskodókat. Hiszen mindenki láthatta karjában a sáros kupacot, aki nem volt más, mint egy aprócska, pindurka lányka. Mire hóvirág formájú házikójához ért, már egy kisebb csapat kísérte őket - lábujjhegyen. Hóvirág szeretettel nézett végig a sokaságon, akik csodálkozó szemmel figyelték őt, és a karjában megbújó kupacot – és ez érthető is volt, hiszen Liget-erdő lakói még tisztán sem láttak, nemhogy sárosan – ilyen csodaszép aprócska, pindurka kislányt.
Hóvirág kezében megmoccant, nyújtózott, ásított a sáros kupac, és kíváncsi szemekkel nézett Liget-erdő lakóira. A színes társaság felkeltette az érdeklődését az aprócska, pindurka lánykának. Éppen az előbb említettem, hogy még nem láttak ilyen aprócska, pindurka lánykát sem sárosan, sem tisztán, de a kislány sem látott még ilyen sokféle teremtményt. A sokaságban voltak gombák, békák, csigák, fűszálak, virágok, fák, bokrok, és kövek – szépek voltak, és csinosak, és nem voltak sárosak. A sokadalom közepén állt Hóvirág halványzöld pongyolájában – amiben már kezdte zavarban érezni magát, hiszen Liget-erdő lakói Őt sem látták még így – halványzöld pongyolában, csak csodaszépnek. Zavarát szépséges mosolya mögé rejtette és apró léptekkel – mivel a fehér papucskában nagyot nem is lehet lépni – hóvirág-házikója ajtajához ért. A következő pillanatban már el is tűnt a sokaság szeme elől.
A házacskát a reggel arany sugarai feldíszítették, és így éppen megfelelt egy kislány fogadására. Hóvirág a liliomszirom-kádba ültette, és egy harmatcseppben megfürdette az aprócska, pindurka lánykát, aki ma csodaszépre aludta magát, és egy puha halványzöld törölközőbe bújtatva az ölébe ültette a csöppséget. És nézte őt, nézte napsugárszínű göndör fürjeit, pisze orrocskáját, rózsás arcocskáját, óriási szemeit, amik a szivárvány színeiben játszottak.
- Mondd csak, innál - ennél velem ma reggel? – kérdezte selymes hangján. Az aprócska, pindurka lányka most először szólalt meg, és olyan szépen csilingelt a hangja, mint a gyöngyvirágok édes zenéje.
- Ennék is, innék is – válaszolta mosolyogva.
Csipegettek a szirompogácsából, iszogatták az édes nektárt aprócska virágkelyhekből. Reggeli után Hóvirág a halványzöld törölközőbe bújtatott aprócska, pindurka lánykát ágyára ültette és éppen kérdezősködött volna kiléte felől, amikor házikója nyitott ajtaján bekukucskált valaki. Valaki, aki karcsú termetét mélylila ruhába öltöztette, egy árnyalattal világosabb, hosszú, göndör haját ezüstszínű szalaggal kötötte össze, és akinek bájos arcán kíváncsiságot látott Hóvirág.
- Jó reggelt, csodaszépre aludtad magad kedves Hóvirág? - kérdezősködött.
Persze mindenki tudta, hogy nem Hóvirág csodaszépségére kíváncsi, hanem az aprócska, pindurka lánykára, aki éppen egy halványzöld törölközőben izgett és mozgott az ágyon.
- Köszöntelek Harangvirág - mosolyodott el Hóvirágunk, és mivel nemcsak jóságos, és megértő, hanem okos is volt, gyorsan ezt mondta a kíváncsiskodónak.
- Nagyon örülök, hogy benéztél hozzánk. Kimosnám ennek az aprócska, pindurka lánykának a ruháját, mert sáros, de hogyan kezdjek hozzá?
Harangvirág máris intézkedett, a csigák harmatot hoztak, a békák dióhéjat kerestek, és elkezdődött a nagymosás… Mindenki részese szeretett volna lenni a műveletnek. Ki kellett mosni az aprócska, pindurka lányka sáros ruhácskáját. Harangvirág belemártotta a harmatba a sáros ruhácskát, és apró kezével nyomogatta, dörzsölgette. Amikor már a sártól elveszítette áttetsző kristályszépségét a harmatcsepp, a csigák új harmatot hoztak, a békák újabb dióhéjat kerestek, és folytatódott a művelet. Egészen addig, amíg a harmatcsepp kristálytiszta maradt. Ekkor két fűszálfiú kézbe vette a ruhácskát, és néhány kört szaladtak vele a Patak-parton. Mire visszaértek, a ruhácska száraz volt. Harangvirág megrázogatta az aprócska, pindurka lányka ruháját, hogy gyűrődés se maradjon benne, és belépett Hóvirág házába. Hóvirág sejtelmesen mosolygott, mintha titkot tudna, de nem szólt, némán segített az öltözködésben az aprócska, pindurka lánykának.
- Ohhh - szaladt ki a száján Harangvirágnak, meglepetésében. Hóvirágra nézett, aki csodaszép volt, és a titokzatos mosoly még mindig ott ült az arcán, miközben kikisérték az aprócska, pindurka lánykát az ajtóhoz, hogy a sokaság is láthassa tisztára mosott ruhácskájában.
Az aprócska, pindurka lányka állt az ajtóban holdezüsttel szórt hajnal-lila, fodros ruhácskában, a vállára omlottak napsugárszínű göndör fürtjei, és a hátán…gyöngyházszép szárnyacskák repdestek.
- Ohhh – hallatszott a sokaság felől a csodálkozó kiáltás.
- Hiszen Ő egy tündérlányka!