Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson.

Egy gyönyörű virág.
Egy fehér rózsa.

A farkas vette észre először.

- Milyen szép! - gondolta

- Milyen kecses!

Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

Milyen egyszerű! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!

Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű.

- Hát hogy néz ez ki?

- Mind ilyenek vagytok. - gondolta a farkas a fák közül.

- Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót.

A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.

- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.

- Csúnya! - röfögte a vaddisznó.

- És ráadásul útban van.

A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre.

- Hát nem látjátok, hogy fáj neki? - gondolta a farkas.

- Miért kell bántani?

- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve

- Tépjük ki!

Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.

- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát

- Megszúrt!

- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka

- Ki kell írtani!

A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta.

A többiek megtapsolták.

A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében.

- Elpusztították, csak azért, mert más volt, mint ők!

Megvárta, amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.

Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.

- Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál.

Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ott maradt a földben, a rózsa mellett.

Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek.

A farkas csak állt némán, a virágot nézve.

Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.

Ambrozius: A farkas és a rózsa