Miért Hétszínvirág?
Hm...
Valami érzés ez, valami csodatevő-virágról, ami vidámmá, széppé teszi a napomat...
Valami belőlem, magamnak, és persze Neked is, ha kíváncsi vagy a gondolataimra.
Gondolatok, versek, mesék, képek. Tőlem, Tőled, Mástól.
Mind szépek.
Sétára indulok...

Emlékszel a mesére? A varázslatos Hétszínvirág egy-egy szirmát letépve kívánhatsz valamit, és teljesül, ha valóban szeretnéd!

Virágos kertem kapuja nyitva, lépj be hozzám.Válassz Magadnak virágot, minden szirma valami másról suttog Neked.Kívánj valamit...Aztán figyeld az Életed üzeneteit.


2007. szeptember 30., vasárnap

Gyermekkorom egyik olvamány-élménye egy Tündérországban "nőtt" ZABKÁSA-hegyről szól. Olyan hatalmas a hegy, hogy a megkerülése és a megmászása "lehetetlen" feladat.

Akkor hogyan lehet a hegy túloldalára átjutni?

Talán úgy, hogy alagutat vágnak a hegyen át?...

És elkezdődött a munka. A hegybe "harapásonként" haladva vájták ki az utat. Megették a zabkását, "feldolgozták" falatonként a hegyet, és átjutottak a hegy túloldalára...

Számtalanszor eszembe jut a történet, a Zabkása-hegy meséje.

Nekem van Zabkása-hegyem. Lehet, hogy Neked is? Másnak is?
És megkerülni, kikerülni, átugrani nem könnyű?
Olyan leírhatatlanul nagy, hogy a látványa, a fölém hatalmasodó tömege, szinte összenyom. Félelmet kelthet.
És eszembe jutott a mese...
Talán, ha falatonként, apró lépésekben haladnék? Talán, ha megízlelném a Zabkása-hegyemet? És az ízei, ami lehet édes, és sós is, lehet néha savanyú vagy kesernyés is - mind az én Zabkása-hegyem.
Hatalmas, mégis gyönyörű, hiszen minden falattal megismerek egy újabb ízt. Ad nekem új élményeket...

Az én Zabkása-hegyem az ÉLETEM.

Csöndpillangó
Második mese
Hóvirág lassan, csöndesen haladt a Liget-erdő szélén álló házikója felé. Azaz csöndesen haladt volna, ha a reggel nem ébresztette volna fel a Liget-erdő minden lakóját, akik hangoskodva, csiripelve, zizegve, kuruttyolva, csilingelve üdvözölték Hóvirágot. És Ő nem győzte elmesélni a történteket, közben lágy kézmozdulattal csitította a hangoskodókat. Hiszen mindenki láthatta karjában a sáros kupacot, aki nem volt más, mint egy aprócska, pindurka lányka. Mire hóvirág formájú házikójához ért, már egy kisebb csapat kísérte őket - lábujjhegyen. Hóvirág szeretettel nézett végig a sokaságon, akik csodálkozó szemmel figyelték őt, és a karjában megbújó kupacot – és ez érthető is volt, hiszen Liget-erdő lakói még tisztán sem láttak, nemhogy sárosan – ilyen csodaszép aprócska, pindurka kislányt.
Hóvirág kezében megmoccant, nyújtózott, ásított a sáros kupac, és kíváncsi szemekkel nézett Liget-erdő lakóira. A színes társaság felkeltette az érdeklődését az aprócska, pindurka lánykának. Éppen az előbb említettem, hogy még nem láttak ilyen aprócska, pindurka lánykát sem sárosan, sem tisztán, de a kislány sem látott még ilyen sokféle teremtményt. A sokaságban voltak gombák, békák, csigák, fűszálak, virágok, fák, bokrok, és kövek – szépek voltak, és csinosak, és nem voltak sárosak. A sokadalom közepén állt Hóvirág halványzöld pongyolájában – amiben már kezdte zavarban érezni magát, hiszen Liget-erdő lakói Őt sem látták még így – halványzöld pongyolában, csak csodaszépnek. Zavarát szépséges mosolya mögé rejtette és apró léptekkel – mivel a fehér papucskában nagyot nem is lehet lépni – hóvirág-házikója ajtajához ért. A következő pillanatban már el is tűnt a sokaság szeme elől.
A házacskát a reggel arany sugarai feldíszítették, és így éppen megfelelt egy kislány fogadására. Hóvirág a liliomszirom-kádba ültette, és egy harmatcseppben megfürdette az aprócska, pindurka lánykát, aki ma csodaszépre aludta magát, és egy puha halványzöld törölközőbe bújtatva az ölébe ültette a csöppséget. És nézte őt, nézte napsugárszínű göndör fürjeit, pisze orrocskáját, rózsás arcocskáját, óriási szemeit, amik a szivárvány színeiben játszottak.
- Mondd csak, innál - ennél velem ma reggel? – kérdezte selymes hangján. Az aprócska, pindurka lányka most először szólalt meg, és olyan szépen csilingelt a hangja, mint a gyöngyvirágok édes zenéje.
- Ennék is, innék is – válaszolta mosolyogva.
Csipegettek a szirompogácsából, iszogatták az édes nektárt aprócska virágkelyhekből. Reggeli után Hóvirág a halványzöld törölközőbe bújtatott aprócska, pindurka lánykát ágyára ültette és éppen kérdezősködött volna kiléte felől, amikor házikója nyitott ajtaján bekukucskált valaki. Valaki, aki karcsú termetét mélylila ruhába öltöztette, egy árnyalattal világosabb, hosszú, göndör haját ezüstszínű szalaggal kötötte össze, és akinek bájos arcán kíváncsiságot látott Hóvirág.
- Jó reggelt, csodaszépre aludtad magad kedves Hóvirág? - kérdezősködött.
Persze mindenki tudta, hogy nem Hóvirág csodaszépségére kíváncsi, hanem az aprócska, pindurka lánykára, aki éppen egy halványzöld törölközőben izgett és mozgott az ágyon.
- Köszöntelek Harangvirág - mosolyodott el Hóvirágunk, és mivel nemcsak jóságos, és megértő, hanem okos is volt, gyorsan ezt mondta a kíváncsiskodónak.
- Nagyon örülök, hogy benéztél hozzánk. Kimosnám ennek az aprócska, pindurka lánykának a ruháját, mert sáros, de hogyan kezdjek hozzá?
Harangvirág máris intézkedett, a csigák harmatot hoztak, a békák dióhéjat kerestek, és elkezdődött a nagymosás… Mindenki részese szeretett volna lenni a műveletnek. Ki kellett mosni az aprócska, pindurka lányka sáros ruhácskáját. Harangvirág belemártotta a harmatba a sáros ruhácskát, és apró kezével nyomogatta, dörzsölgette. Amikor már a sártól elveszítette áttetsző kristályszépségét a harmatcsepp, a csigák új harmatot hoztak, a békák újabb dióhéjat kerestek, és folytatódott a művelet. Egészen addig, amíg a harmatcsepp kristálytiszta maradt. Ekkor két fűszálfiú kézbe vette a ruhácskát, és néhány kört szaladtak vele a Patak-parton. Mire visszaértek, a ruhácska száraz volt. Harangvirág megrázogatta az aprócska, pindurka lányka ruháját, hogy gyűrődés se maradjon benne, és belépett Hóvirág házába. Hóvirág sejtelmesen mosolygott, mintha titkot tudna, de nem szólt, némán segített az öltözködésben az aprócska, pindurka lánykának.
- Ohhh - szaladt ki a száján Harangvirágnak, meglepetésében. Hóvirágra nézett, aki csodaszép volt, és a titokzatos mosoly még mindig ott ült az arcán, miközben kikisérték az aprócska, pindurka lánykát az ajtóhoz, hogy a sokaság is láthassa tisztára mosott ruhácskájában.
Az aprócska, pindurka lányka állt az ajtóban holdezüsttel szórt hajnal-lila, fodros ruhácskában, a vállára omlottak napsugárszínű göndör fürtjei, és a hátán…gyöngyházszép szárnyacskák repdestek.
- Ohhh – hallatszott a sokaság felől a csodálkozó kiáltás.
- Hiszen Ő egy tündérlányka!

Szeresd a pillanatot,

és a pillanat energiája minden képzeletet felülmúló erejű lesz.

Corita Kent

2007. szeptember 29., szombat


Tanulj meg csendben lenni.

Engedd, hogy az elméd hallgasson, és értsen.

Püthagorasz

2007. szeptember 28., péntek



Soha ne tekints a szeretetre úgy,
mint ami magától adott.
Ápolj magadban mély tiszteletet az iránt,
akit szeretsz és hálát, hogy jelen van az életedben. Próbáld kifejezni ezt az érzést,
minden lehetséges módon.
Kaló Jenő
Fontosak a barátok - ezért szeretném, ha minél több barátom lenne.
Fontosak a mosolyok - ez is nyilvánvaló.
De milyenek a mosolyok?
Bőséges a választék belőlük. Némelyik gúnyos, némelyik művi, diplomata mosoly.
Ezek nem elégítenek ki, sokkal inkább félelmet, gyanakvást keltenek bennem.
Ám a valódi mosoly reményt adó, bíztató, üdítő.
Ha azt akarjuk, hogy valódi mosoly ragyogjon az arcunkon, meg kell teremtenünk magunkban a valódi mosoly forrását.

Tendzin Gjaco: A mosoly forrása

Csak azt adhatjuk, amink van.
Aki boldogtalan,
nem adhat boldogságot, aki sikertelen,
nem segíthet másokat sikerre.
Első kötelességünk: önmagunkon segíteni,
hogy ne legyünk másoknak teher.
Először tanulni, aztán tanítani!
Először teremteni, aztán adni!
Ez az élet vastörvénye.

Herbert N. Casson
Hozzon az élet bármit,
megfelelő magasságból nézve minden a helyére kerül.

Sándor Katalin
Több embert ismerek, akinek szárnya van – igen is szárnya. Csak nem szoktak erről beszélni, nem is lenne helyénvaló. Még viselni is csak rejtve szokták, zakó, kabát vagy blúz alatt. Elvégre nem lehet fedetlen szárnyakkal villamosra szállni, még akkor se, ha nincsen tábla, amely kimondaná: "Szárnyakkal felszállni tilos!".

Ancsel Éva

2007. szeptember 27., csütörtök


…és Neked milyen színű a szeretlek?

Nekem ábrándos, vágyódó rózsaszín,
és ölelő, titokzatos lila…

Csöndpillangó


Lelkem dallama, mint a hárfa lágy pengése, csendesen zenél,
minden hangja messzire száll, elviszi a szél

Lelkem dallama, mint a szférák zenéje gyöngéden beborít,
és magasba emel,
szállhatsz, repülhetsz vele…

Minden hangja apró magocska,
Egyszer talán földet ér.
Nyílnak belőlük lélek-virágok,
Nézz körül - mind a tiéd.

Nézd álom - virágaimat,
a pillanat - virágait,
a szelíd szeretet – virágait,
a csönd-virágait - mind Neked nyílnak…

Szép szemed csillogása,
ajkad kedves mosolya,
bátorít, és tudatja velem,
az útitársam leszel…

Jöjj Kedves, sétáljunk együtt lelkem virágoskertjében.

Csöndpillangó

Nem erényeidért
és hibáid ellenére szeretlek,
hanem hibáidért ugyanúgy, mint
erényeidért.

Patricia Joudry


Utazás a Tündérbirodalomban

A mese elkezdődött réges-régen a Tündérek Birodalmában…

…olyan világba csöppensz most, ami az idő kezdete óta létezik, és elárulom Neked, hogy Te is ismered minden zegét - zugát.
Álmaidban bejárod minden tartományát, név szerint ismered minden lakóját…
Aztán jön a reggel és elfelejted Őket, pedig Ők ott vannak a kövekben, a fákban, bokrokban, és virágokban, ott vannak, minden fűszálban, minden élőlény mellett…


Első mese

Egy márciusi hajnalon, amikor álmos pillácskáját nyitogatta a Hóvirág valami különös történt. Az aranyló napsugár megvilágított a fűben egy valamit, egy mozgó valamit, valamit, ami mozgott, de nagyon mozgott, sőt cincogott, vagy inkább prüntyögött, de az is lehet, hogy …hm…Fura hangot adott ki. Aprócska hang volt, mint a gazdája, aprócska, de annál élesebb. Gurgulázott, vagy gügyögött… Hóvirágot felébresztette ez az aprócska zaj. Akkor pedig nem is volt aprócska.
- Nahát, nahát. Mi lehet ez?- kérdezte magától a virágunk. Kicsit morcos volt, mert így aztán nem Ő lesz a legszebb ma reggel, nem alussza magát csodaszépre, hiszen valami zaj, valami aprócska cincogás, vagy dünnyögés az álmát, amitől csodaszépre alussza magát - megzavarta. Hóvirág nézelődött, de az álmocskák még a szemében voltak, és így homályosan látta azt a kupacot a földön. A kupac mozgott és izgett, és cincogott – de ezt már említettem. A tegnapi esőtől sáros volt a föld, és még pocsolyák is fénylettek itt-ott. És az egyik pocsolya partján ott feküdt sártól ázott ruhácskában egy aprócska, pindurka lányka. Összegömbölyödve, mint a kiscicák a kosárban, és fázott, reszketett – és cincogott, vagy prüntyögött – minden esetre vékonyka hangot adott ki - álmában. Hóvirág nézte az apró teremtményt, de mivel korábban, azaz tavaly tavasszal nem látott ilyen valamit, nem is tudta eldönteni, hogy miféle szerzet lehet.
Hóvirág szép volt, mindig adott magára, vagyis odafigyelt arra, hogy aki látja, azt mondhassa, ez igen, ez gyönyörű. Hófehér ruháján zöld övet viselt, és halványzöld cipellőbe bújtatta a pici lábát reggelente. Fűzöld fürtjeit kis fehér kalapocska díszítette. Az egész teste gyönyörű zöldes színben játszott, mint a legszebb tavaszi rét, amikor harmatcseppek borítják. Most azonban nem is gondolt a szép ruhára, felöltötte halványzöld pongyoláját, és fehér papucskába lépett, csöndesen elindult, hogy megtekintse közelebbről a zaj okozóját. Ki lehet az, aki nem hagyja őt, hogy csodaszépre aludja magát? Aprócska léptekkel haladt, kerülgette a gyűszűnyi vízcsepp-pocsolyákat. Mindig ilyen óvatos volt, vigyázott a ruhácskájára. Hiszen tudod, adott magára. Igen, tudom, most pongyola volt rajta, de arra is nagyon tudott vigyázni. Odatipegett az összegömbölyödött sáros kupachoz, és meglátta, hogy a hang forrása, egy aprócska, pindurka lányka, sártól ázott ruhácskában.
- Azt kérdezte magától, hát persze - kitől is kérdezhette volna, hiszen egyedül volt, hogy ki lehet ez? És aztán azt is kérdezte, most ismét önmagával beszélgetve, vagyis még csak kérdezősködött, hiszen válasz még nem érkezett, hogy miért is fekszik a sárban? Hiszen ez butaság, és főleg sáros a sárban aludni. De mivel Hóvirág megértő, és jóságos is volt, nem kérdezősködött tovább, minthogy a válaszok késtek – úgy döntött, hogy itt bizony tenni kell valamit. Valami fontosat. Mielőtt azt gondolnád, hogy ez egy igazán egyszerű hétköznapi tevékenység, most elárulom, hogy Hóvirág - amióta létezik Hóvirág, még nem tett ilyet. Hiszen még nem látott sáros, ázott aprócska lánykát sem.
Csöndpillangó

2007. szeptember 26., szerda

Ó, csodálatos Természet, Szent Tanítómester.
…ahogyan a kisebb folyók, patakok egymás mellett haladva egy zuhogóban gyűlnek össze, így haladunk Mi egymás mellett, hogy összegyűlhessünk
a Szeretetben és együtt öleljük magunkhoz a Mindenséget...

Csöndpillangó

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson.
Egy gyönyörű virág.
Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először.
- Milyen szép! - gondolta
- Milyen kecses!
Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
Milyen egyszerű! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!
Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű.
- Hát hogy néz ez ki?
- Mind ilyenek vagytok. - gondolta a farkas a fák közül.
- Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót.
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya! - röfögte a vaddisznó.
- És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre.
- Hát nem látjátok, hogy fáj neki? - gondolta a farkas.
- Miért kell bántani?
- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve
- Tépjük ki!
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát
- Megszúrt!
- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka
- Ki kell írtani!
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta.
A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében.
- Elpusztították, csak azért, mert más volt, mint ők!
Megvárta, amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál.
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ott maradt a földben, a rózsa mellett.

Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek.
A farkas csak állt némán, a virágot nézve.
Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.
Ambrozius: A farkas és a rózsa

2007. szeptember 25., kedd




A boldogság körülvesz minket,
és szinte belebotlunk.

A gond csak az,
hogy mi a láthatárt fürkésszük,
várva érkezését.

Pam Brown