Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, 
mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, 
hanem ellenkezőleg, szabadságom megélésének egyedüli eszközei.

Biegelbauer Pál 

A megelégedettség... az elfogadás és az alázat nyomában jár.
Akkor köszönt ránk, ha nem akarunk többé mások lenni, mint amik vagyunk,
ha nem törekszünk arra, hogy megfeleljünk az önmagunkról kialakított nagyzoló képnek, hanem meghajolunk az élet teljessége előtt, és hagyjuk, hogy hatalmas árja magával ragadjon.

David Grayson

Ha tudjuk, kik vagyunk valójában,

és ezt el tudjuk fogadni,
tisztán és bátran élhetünk.

Wayne Muller

A lehetőségek újra és újra felbukkannak,

ahogyan a virágok is ott díszelegnek az út mentén.

Néha annyira gyorsan rohanunk,

hogy a virágokat észre sem vesszük.

Pedig ott vannak:)))

Szépek, és illatoznak, hogy adjanak nekünk valamit:

talán azt, hogy minden lépésünk maga a csoda, vegyük észre:)

Kérdezed mi a csoda?

Csoda, hogy járok,

csoda, hogy látok,csoda,

hogy hallom a szél csöndes suttogását, a fűszálak zizzenését,

csoda, hogy érzem az illatokat,

csoda, hogy létezem.

Gondolhatsz most arra, hogy vannak akik nem látnak,

akik nem járnak,

akik nem hallanak,

akik, nem éreznek illatokat.

És mégis LÉTEZNEK!

Nézd Csodának minden pillanatodat!

Csöndpillangó

Legyen meg a bátorság az egyedülléthez...

ez egyszer próbáljátok meg eltűrni saját magatok társaságát...

Ne beszéljetek, még magatokkal sem,

sem azokkal, akikkel még akkor is vitázunk,

ha ott sincsenek.

Várjatok.

Figyeljetek...

Tűrjetek!

K.Rahner

Mindaddig nem lehetsz boldog,

amíg nem tanulsz meg a természet módjára a jelenben élni!

Tolvaly Ferenc

Akár egy csöpp a medencébe pottyanunk bele,

akár az óceán közepébe,

mindenképpen úsznunk kell.

Platón

Ne ítélj túlságos szigorral az élet bajairól,

ha boldogan akarsz élni;

ne feledkezzél el arról,

ami jó benne.

J.Joubert

Tedd

Azt

Amit

Akarsz

Michael Ende

Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos, hogy közel áll hozzád, hiszen ezt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan.

Ehhez talán már a három lépés távolság is túl sok.

Ancsel Éva

Ha türelmes vagy a harag pillanatában,
száz nap gondot takarítasz meg.

Régi kínai bölcsesség

Minden ember, akivel összekerülök,
bizonyos mértékig felettem áll:

abban, amit tanulok tőle.

R.W.Emerson

Egész életedben kutatsz

Valaki után, aki megért téged,
és elfogad annak, aki vagy.

Végül rátalálsz erre a Valakire
- aki mindvégig te vagy.

Richard Bach

Mese a törött vízhordó edényről

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, - minden nap - a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta.
De, a törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni.A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság:
Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De, ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban meg vannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

Ismeretlen

Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom,

hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában,

hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat,

de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot,

jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket,

megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit.

T.S. Eliot

Nem erényeidért

és hibáid ellenére szeretlek,
hanem hibáidért ugyanúgy, mint
erényeidért.

Patricia Joudry

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson.

Egy gyönyörű virág.
Egy fehér rózsa.

A farkas vette észre először.

- Milyen szép! - gondolta

- Milyen kecses!

Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

Milyen egyszerű! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!

Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű.

- Hát hogy néz ez ki?

- Mind ilyenek vagytok. - gondolta a farkas a fák közül.

- Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót.

A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.

- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.

- Csúnya! - röfögte a vaddisznó.

- És ráadásul útban van.

A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre.

- Hát nem látjátok, hogy fáj neki? - gondolta a farkas.

- Miért kell bántani?

- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve

- Tépjük ki!

Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.

- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát

- Megszúrt!

- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka

- Ki kell írtani!

A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta.

A többiek megtapsolták.

A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében.

- Elpusztították, csak azért, mert más volt, mint ők!

Megvárta, amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.

Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.

- Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál.

Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ott maradt a földben, a rózsa mellett.

Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek.

A farkas csak állt némán, a virágot nézve.

Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először, sírni kezdett.

Ambrozius: A farkas és a rózsa