Amikor tapasztalunk, átélünk valamit, érzések ébrednek belső világunkban. A frissen ébredő érzések különösen addig tevékenyek, amíg beilleszkednek a belső viszonyrendszerbe, amíg megtalálják helyüket, amíg kialakul újra a rend, a belső összhang állapota. Ez pedig azt jelenti, hogy az összhang törvényei kormányozzák érzéseinket. Az összhang pedig belső jó közérzetünk érzékelésén alapszik, és mi akkor érezzük jól magunkat, ha érezzük, hogy az élet szép, ha gyönyörködni tudunk érzéseinkben, ha érezzük, hogy a szépségből sugárzó különös erő eltölt bennünket, és a szépség felé haladunk. Belső érzéseinket, és minél belsőbbek, személyesebbek, annál inkább, egyre jobban a szépség vonzástörvényei irányítják. Amikor valami belső érzésvilágunkra képes hatni, az nem az erőtől, nagyságtól, kiterjedéstől, súlytól, nyomatéktól függ, mint a fizikai világban, hanem csakis attól, hogy milyen viszonyok mozdulnak meg a fogadó fél oldaláról, magunktól, hogy milyen húrokat képes megpendíteni belső világunkban.
Nem a külső hatás dönti el, hogy hatni fog, hanem a belső, a fogadó fél – ez bizony alapos eltérés a külvilági merev törvények jellegétől.
Csak az olyan külső hatás képes valódi, természetes belső hatást kiváltani, amelynek értelemszerű, érzelmi jelentése és jelentősége a fogadó fél kezdeményezését fel tudja ébreszteni. Ekkor mondjuk azt, hogy a hatás meghat bennünket, hogy megható érzés ébred bennünk – és a megható érzés titka a szépségben, a jóságban, az igazságban, az igazságosságban, vagyis a megindító, emberi gyengéd, nemes érzésekben rejlik, a Természet tiszta építő, előrevivő távlataiban. Amíg érzéseink frissek és tevékenyen változók, felveszik a belső szervezőerőt, mozognak, érzékelik a belső szervezőerő szempontjából viszonyukat a többi elemhez és az egész érzelmi világunkhoz. Ez a belső mozgás jelentős átrendeződéseket is beindíthat, ilyenkor mondjuk azt, hogy megindít bennünket az érzés, hogy megmozdít bennünk valamit. Ha életünk eseményei érzéseket ébresztenek bennünk, akkor ezt nem tehetik személytelenül, hanem személyesen teszik, és mivel személyiségünk egységes, ezért belső világunk egészét érintik egyszerre. Modern világunk ezer különféle hatással igyekszik belső világunkba kapaszkodni, erre húz – arra húz. Így aztán nem csoda, hogy létrejött az ennek megfelelő állapotot leíró új keletű kifejezés: szét vagyunk esve. De csak akkor vagyunk szétesve, ha alárendeljük magunkat a külvilág hatásainak. Ezért alkalmaz a külvilág kényszereket, hogy ne szabadulhassunk. Mégis csak rajtunk áll, megőrizzük-e egységes alapunkat, egységes belső szerveződésünket az eredeti, üde, természetes alapokon.
Aztán amikor eljön az alkalom, és a miénk a világ, a százfelől ránk akaszkodó nyűgöket lerázzuk, és belső világunkra kitartóan, elmélyülten figyelve összehangolódhatunk hosszú távú énünkkel.
Ha sikerül összehangolódnunk magunkkal, kedvesünkkel vagy a természettel, jó hangulat kerít bennünket hatalmába. Hangulatunk egységes jellegű, és ebből az egységességből már önmagában is egyfajta szépség, rend fakad.
Nem a külső hatás dönti el, hogy hatni fog, hanem a belső, a fogadó fél – ez bizony alapos eltérés a külvilági merev törvények jellegétől.
Csak az olyan külső hatás képes valódi, természetes belső hatást kiváltani, amelynek értelemszerű, érzelmi jelentése és jelentősége a fogadó fél kezdeményezését fel tudja ébreszteni. Ekkor mondjuk azt, hogy a hatás meghat bennünket, hogy megható érzés ébred bennünk – és a megható érzés titka a szépségben, a jóságban, az igazságban, az igazságosságban, vagyis a megindító, emberi gyengéd, nemes érzésekben rejlik, a Természet tiszta építő, előrevivő távlataiban. Amíg érzéseink frissek és tevékenyen változók, felveszik a belső szervezőerőt, mozognak, érzékelik a belső szervezőerő szempontjából viszonyukat a többi elemhez és az egész érzelmi világunkhoz. Ez a belső mozgás jelentős átrendeződéseket is beindíthat, ilyenkor mondjuk azt, hogy megindít bennünket az érzés, hogy megmozdít bennünk valamit. Ha életünk eseményei érzéseket ébresztenek bennünk, akkor ezt nem tehetik személytelenül, hanem személyesen teszik, és mivel személyiségünk egységes, ezért belső világunk egészét érintik egyszerre. Modern világunk ezer különféle hatással igyekszik belső világunkba kapaszkodni, erre húz – arra húz. Így aztán nem csoda, hogy létrejött az ennek megfelelő állapotot leíró új keletű kifejezés: szét vagyunk esve. De csak akkor vagyunk szétesve, ha alárendeljük magunkat a külvilág hatásainak. Ezért alkalmaz a külvilág kényszereket, hogy ne szabadulhassunk. Mégis csak rajtunk áll, megőrizzük-e egységes alapunkat, egységes belső szerveződésünket az eredeti, üde, természetes alapokon.
Aztán amikor eljön az alkalom, és a miénk a világ, a százfelől ránk akaszkodó nyűgöket lerázzuk, és belső világunkra kitartóan, elmélyülten figyelve összehangolódhatunk hosszú távú énünkkel.
Ha sikerül összehangolódnunk magunkkal, kedvesünkkel vagy a természettel, jó hangulat kerít bennünket hatalmába. Hangulatunk egységes jellegű, és ebből az egységességből már önmagában is egyfajta szépség, rend fakad.
Grandpierre Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése